Index – Belföld – Orbán: Visszaépítjük a 13. havi nyugdíjat

általa megosztva admin
Kategória:



Tíz év megfeszített és szívós munkával már éppen egyenesbe jöttünk, amikor a koronajárvány megérkezett Európába és veszélybe sodorta mindazt, amiért eddig megdolgoztunk

– kezdte hétfői bejelentését Orbán Viktor a köztévén. 

„A helyzet, amiben hirtelen találtuk magunkat: igazságtalan. Igaz, hogy nem tehetünk róla, de ez nem változtat azon a tényen, hogy komoly kihívással kell szembe néznünk” – folytatta. „A helyzet igazságtalan, de ez sem ad felmentést” – tette hozzá. Orbán szerint egyszerre kell megküzdeni a járvánnyal, és a gazdasági következményekkel is. 

A miniszterelnök bejelentette, gazdaságvédelmi akciótervet dolgoztak ki, amelynek célja, hogy annyi munkahelyet hozzanak létre, amennyit a járvány tönkretesz. Három lépésből áll a gazdaságvédelmi akcióterv, az első ütemen már túl vagyunk, ma indul a második. 

Az akcióterv három szakasza a GDP 18-20 százalékát csoportosítja át. 

Módosítják az idei költségvetést, 1 százalékről idén 2,7%-ra emelik a költségvetési hiányt.

A hétfőn induló második szakasz öt pillérből áll: 

  1. Munkahelymegőrzés: a rövidített munkavégzés esetén készen állnak arra, hogy átvállalják a munkaadóktól a bérköltségek egy részét. Ez Orbán szerint „a bértámogatás egy speciális magyar formája lesz”. 
  2. Munkahelyteremtés: 450 milliárd forint értékben beruházásokat támogatnak
  3. Kiemelt ágazatok fognak támogatni, olyan ágazatok, amelyeket újra kell indítani:  turizmus, építőipar, film- és kreatívipar, mezőgazdaság, egészségipar, élelmiszeripar, építőipar, logisztika, közlekedés.
  4. Vállalatok finanszírozása: kamat- és garanciatámogatott hiteleket biztosítanak magyar vállalkozásoknak több mint 2000 milliárd forint értékben. 
  5. Család- és nyugdíjasvédelem, négy részletben visszaépítik a 13. havi nyugdíjat. 2021 februárban a januári nyugdíjon felül a nyugdíjasok egy heti nyugdíjat fognak kapni. Ez történik majd 2022-ben, 2023-ban és 2024-ben is. „Most persze a munkahelyeket kell menteni, de nem feledkezhetünk el a nyugdíjasokról sem” – tette hozzá. 

„Nehéz időket élünk, de láthatják, egyetlen magyar sincs egyedül. SIkerülni fog, ha vigyázunk egymásra” – mondta Orbán. 

A teljes bejelentés itt nézhető vissza: 

Orbán: Igazságtalan a helyzet, de meg kell vele küzdenünk






Source link

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében.