Site icon City Futi Futárszolgálat

Index – Külföld – Tömegesen mondanak fel az egészségügyi dolgozók Romániában


Kedd reggelig 2132-re nőtt a kimutatott fertőzések száma Lengyelországban, az utóbbi 24 óra alatt 227 esetet regisztráltak. Csehországban meghaladta a 3000 főt a fertőzöttek száma, Romániában pedig idáig 2245 fertőzöttről tudnak. Körkép a régió országaiból.

Románia

Kedd kora délutánig 69-re emelkedett a stratégiai kommunikációs törzs (GCS) napi jelentésében szereplő halottak száma a hétfőn regisztrált 44-ről. A román hatóságok azonban hangsúlyozták: az adatok korrekciójáról van szó, vagyis nem egyetlen nap alatt halt meg újabb 25 beteg, hanem a suceavai kórház 13, múlt héten elhunyt volt pácienséről hétfőn bizonyosodott be, hogy ? a halál korábban megállapított okától függetlenül ? koronavírus-fertőzésük is volt.

Külföldön keddig 19 koronavírusos román állampolgár vesztette életét. Romániában kedden kora délutánig 2245-re nőtt az igazolt fertőzések száma. A 24 óra alatt regisztrált új fertőzöttek száma ismét megközelítette az eddigi rekordnak számító 300-at. Az igazolt fertőzöttek közül 62-t intenzív osztályon ápolnak, 36 beteg állapota súlyos, eddig 220 beteget nyilvánítottak gyógyultnak.

A karanténrendelkezések megsértéséért több mint 1100 otthoni elkülönítésben lévő embert helyeztek már hatósági karanténba, 32 karanténban lévő embert pedig újabb 14 napos vesztegzár alá vontak. Egy hétfő este kiadott újabb katonai rendelet értelmében most már a karanténköltségeket is nekik kell fizetniük és bűnvádi eljárás is indul ellenük, vagy bírsággal sújtják őket. A rendőrök az utóbbi 24 órában 15 ügyben indítottak bűnvádi eljárást a járvány megfékezésére irányuló erőfeszítések meghiúsítása címén, és csaknem 990 esetben bírságoltak a karanténrendelkezések megsértéséért.

A kijárási korlátozások megsértése miatt újabb 8200 embert bírságoltak meg az utóbbi 24 órában átlagosan 1600 lejjel (118 ezer forint). Romániában jelenleg 11 576 embert tartanak hatósági karanténban, 124 ezret otthoni elkülönítésben. A román hatóságok kedden vesztegzár alá helyezték a koronavírus-járvány gócpontjává vált Suceava városát és nyolc szomszédos községet, miután mind az igazolt fertőzések, mind a halálos áldozatok több mint egy negyede ebből a térségből származik. A városba vezető utakat rendőrök és katonák őrzik, leállt a vasúti közlekedés, Suceava repülőterén pedig leállt a menetrendszerű légi forgalom, írja az MTI.

Miután az igazolt fertőzések száma meghaladta a kétezret, vagyis a Covid-19-es betegek fogadására alkalmas járványkórházak férőhelyeinek számát, Romániában az operatív törzs áttért az ún. negyedik forgatókönyv alkalmazására. Ez azt jelenti, hogy már csak a súlyos eseteket szállítják majd kórházba, az enyhe tüneteket mutató betegeket pedig otthonukban kezelik.

A hivatalos közlönyben közzétették annak a 36 kórháznak a listáját, amelyeket koronavírusos betegek kezelésére szabadítanak fel. Ezzel további 8000 kórházi ágy áll majd rendelkezésre a koronavírus-fertőzött betegek gyógyítására. 

Közben több romániai kórházban tüntetéssel, tömeges felmondással tiltakoznak az egészségügyi alkalmazottak, akik azt mondják: megfelelő védőfelszerelés nélkül, fegyvertelenül küldik őket háborúba a járvány ellen.

A moldvai Dorohoi városi kórházának alkalmazottai kedden kivonultak az intézmény udvarára. Állításuk szerint a kórház nem rendelkezik lélegeztető géppel, mégis besorolták a Covid-19-es betegeket kezelő intézmények sorába. Temesváron a vasutaskórház 13 asszisztense és nővére mondott fel, a megbetegedéstől való félelmük miatt: azt állítják, hogy idősek, és maguk is olyan betegségekben szenvednek, amelyek veszélyeztetetteké teszi őket a fertőzéssel szemben. A brassói neurológián péntek óta tíz alkalmazott: kilenc nővér és asszisztens, meg egy próbaidős orvos, a szászvárosi kórházakban az intenzív osztály tíz ápolója és asszisztense mondott fel.

A negyedik forgatókönyv szerint szükség esetén a fertőzött, de enyhe tüneteket mutató orvosok is szolgálatban kell maradjanak, hogy részt vegyenek a gyógyításban.

Lengyelország

A lengyel a szenátus mintegy 80 módosítójavaslattal küldte vissza a szejmnek, a lengyel parlament alsóházának a GDP mintegy 10 százalékára rúgó, mindenekelőtt a munkahelyek megőrzését, a munkavállalók, a kis- és középvállalatok, valamint az egészségügy támogatását, a pénzügyi szektor megerősítését célzó csomagot, írja az MTI. A jogszabályok első változatát a szejm gyorsított eljárásban szavazta meg szombaton.

Az ellenzéki többségű szenátus többek között elutasította a csomag azon előírását, amely lehetővé teszi, hogy a május 10-re kiírt elnökválasztáson a 60 évnél idősebb választók, valamint a karanténba helyezettek levélben adják le voksukat.

A videokonferencián tárgyaló szejm még kedd délután napirendjére tűzi a szenátusi módosításokat, amelyeket a képviselők egyszerű többséggel elutasíthatnak.

A tervek szerint már szerdán hatályba lépő csomagot az alsóház által megszavazott változatban még az államfőnek kell majd jóváhagynia.

Lengyelországban a koronavírus-fertőzés lehetősége miatt házi karanténba helyezettek száma jelenleg több mint 106 ezer.

Kedd reggelig 2132-re nőtt a kimutatott fertőzések száma, az utóbbi 24 óra alatt 227 új esetet regisztráltak, ami 39 esettel több az előző napi növekménynél. Öt új halálesetet jegyeztek, így eddig összesen 31 beteg hunyt el. Az elérhető adatok szerint eddig tizenketten gyógyultak fel Lengyelországban.

Csehország

Csehországban átlépte a háromezret az új koronavírussal fertőzöttek száma. Az új fertőzések napi növekedése ugyanakkor az utóbbi időben lelassult és tíz százalék alá csökkent.

Az egészségügyi minisztérium honlapján megjelent hivatalos kimutatás szerint kedd reggelre 3002-re nőtt a fertőzöttek száma, ami 165-tel magasabb a hétfő reggeli adatnál. A járványban eddig 24 személy halt meg, döntően nagyon idős emberek, akik különféle krónikus betegségekben szenvedtek. A COVID-19 betegségből kigyógyultak száma hétfőn este 25 volt Csehországban.

Laboratóriumi tesztet eddig összesen 48 811 személyen végeztek, hétfő reggel ez a szám még 43 498 volt. Roman Prymula, az országos válságstáb elnöke korábban azt mondta, hogy szeretnék a tesztek számát napi tízezerre emelni.

A tesztelések száma kulcsfontosságú a vírus terjedésének megakadályozása szempontjából

? szögezte le Prymula a cseh közszolgálati televízióban.

A prágai kormány hétfőn este úgy döntött, hogy a válságstáb új elnöke Jan Hamácek belügyminiszter lesz. Prymula pedig, aki járványügyi szakorvos, ezentúl az úgynevezett intelligens karantén rendszer országos bevezetésével foglalkozó munkacsoportot fogja irányítani. A fertőzési láncolatok minél gyorsabb feltárását célzó rendszer kipróbálását hétfőn kezdték meg Dél-Morvaországban, és bevezetésétől azt várják, hogy jelentősen mérsékelni lehet majd Csehországban a gazdasági és közéletet korlátozó járványügyi intézkedéseket.

Szlovákia

Szlovákiában újabb 27 személynél diagnosztizálták a Covid-19 betegség kórokozóját, így 363-ra emelkedett a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma ? jelentette be pozsonyi sajtótájékoztatóján Igor Matovic miniszterelnök. Matovic kijelentette, hogy amennyiben Szlovákia hosszabb időn át is érvényben tudja tartani a koronavírus-járvány megfékezésében hatékonynak bizonyult intézkedéseit, úgy a világjárványt legsikeresebben kezelő öt ország között lehet.

Az országban az elmúlt napokban nem sokkal húsz felett volt az újonnan regisztrált fertőzöttek napi száma. A hétfőn diagnosztizált fertőzöttek egyharmada idősebb 60 évesnél. Hétfő délig közel 8200 vírustesztet végeztek el Szlovákiában, ezek közül 7857 bizonyult negatívnak. 

Szlovénia

Anze Logar szlovén külügyminiszter azt kérte a külföldön élő és dolgozó szlovénoktól, hogy ne utazzanak haza a húsvéti ünnepekre, hogy elkerüljék a torlódásokat és az egyéb problémákat a határokon. Kérte azt is, hogy tartsák be annak az országnak a járvány megfékezésére hozott intézkedéseit, amelyben éppen tartózkodnak. A miniszter sajtótájékoztatóján jelezte: az elmúlt időszakban ezer szlovén állampolgár térhetett haza, ebből 360-an olyan országokból, amelyeket súlyosan érint a koronavírus-járvány.

A kormány a kimentett állampolgárokat egy múlt pénteki rendelet szerint nem engedi többé otthoni karanténba vonulni, hanem közös, hatósági karantént rendel el számukra. Közülük azóta többről is beigazolódott, hogy fertőződtek az új típusú koronavírussal.





Source link

Exit mobile version