Index – Gazdaság – Vannak cégek, amelyek még nyertek is a járvánnyal

általa megosztva admin
Kategória:


Magyarországon viszonylag kevés értékpapír van a tőzsdén, nehéz regionális, vagy iparági hatásokat mérni az egyes papírok mozgásából. A globális tőkepiacon, kiemelten is az Egyesült Államok tőkepiacain azonban minden jelentős szektornak rengeteg képviselője van, és ahol ennyi a nyilvános társaság, máris nagyon érdekes tanulságokat és trendeket lehet azonosítani.

A jelenlegi áresés két okból is nagyon hirtelen következett be és igen erőteljes lett ? véli Al-Hilal István, a Fidelity International hazai vezetője.

Egyrészt a piac nem szereti a beárazhatatlanságot. A koronavírus kapcsán pedig még mindig nem lehet tudni, hogy mekkora a baj, még két hetes, két hónapos, vagy két éves a hatás.

Másrészt, mintha a befektetők hiába tudtak volna a problémáról, egy ideig mégsem vettek tudomást a járványról, a két nagy angolszász befektetési piacon, az amerikai és az angol vezető bagatellizálta a hatásokat, és csak amikor a járvány már fizikailag is nagyon közel ért a befektetőkhöz, akkor esett le nekik a tantusz.

Mint a terror idején

Mindez analógiát mutatott azzal, amikor 2015-ben már egy ideje tombolt a nemzetközi terrorizmus, Bagdadban rendszeresen robbantottak, Nigériában elrabolták az iskolás lányokat, de a piac csak akkor ijedt meg, amikor Párizsba ért a terror (a Charlie Hebdo, illetve a Bataclan esetek során).

A koronavírus esetében is a nyugati piacok még az európai megbetegedések elején is azt hitték, hogy a járványt meg lehet állítani, nem veszélyezteti a fejlett országokat,

nyugati higiénia mellett nem terjed el a betegség ugyanúgy, mint a minden élőlényt felfaló kínaiak körében a vuhani piacon.

Mindenesetre az áresés berobbant, és nézzük meg, hogy eddig hogyan hatott!

Az óceánjárók

Ha annyi szűkítéssel élünk, hogy csak a 2 milliárd dollárnál (650 milliárd forintnál) értékesebb cégeket vizsgáljuk, akkor elég hamar körvonalazódik, hogy mely társaságok a legnagyobb vesztesei a vírusnak és kik azok, akikre éppen most van szükség.

Az elmúlt egy hónap (február 22 ? március 22.) árfolyamváltozásait szemlélve, a teljes összeomlást elszenvedő, vagyis

értékük 80-90 százalékát elveszítő cégek

között élen járnak a legnagyobb tengeri körutazásokat szervező óceánjárós cégek, így a Norwegian Cruise Line, a Carnival Corporation, illetve a Royal Caribbean Cruises.

Náluk nemcsak a turizmus hosszú távú lefagyását kellett beárazni, de azt is, hogy a vírus, a halálesetek, a vesztegzár extrém módon érintett egyes óceánjáró hajókat.

A korábban koronavírus fertőzés miatt karanténba helyezett Diamond Princess szállodahajó Yokahamában 2020 február 10-én

A korábban koronavírus fertőzés miatt karanténba helyezett Diamond Princess szállodahajó Yokahamában 2020 február 10-én

Fotó: Carl Court / Getty Images Hungary

Olaj és szálloda

Nem jártak sokkal jobban, de azért 70-80 százalékos eséssel megúszták a legnagyobb olajipari cégek legrosszabbjai. a Öt részvény kullog a sor végén, a kanadai palaolajtermelő Cenovus Energy, a Diamondback Energy, a texasi olajcentrum nagy sztárja,, a Noble Energy, illetve az egykor külön is óriási Aanadarkot éppen felvásárló Occidental Petroleum.

Nem járt sokkal jobban a Halliburton sem, ő az olajfúrások legnagyobb szakértője, eszközökkel, technológiával, emberekkel segíti az olajkutatást, vélhetően a piac azt árazza, hogy ilyen árszint mellett kevesebb munkája lesz.

Elsősorban azoknál az olajipari cégeknél borult a modell, amelyek erős eladósodottság mellett próbáltak mostanában érdemi részt kihasítani a világ olajtermeléséből, viszont a termelésük költsége magasabb, mint a jelenlegi árszint.

A 70-80 százalékos esési kategóriába jutottak az üdülések, a turizmus egyes nagy játékosai is, a szórakoztatással, parkokkal, szállásokkal, kaszinókkal dolgozó MGM Resorts, illetve a Park Hotels.

Vírusellenes nyertesek

A másik oldalon van néhány cég (a piacnak darabszámban csak 1-2 százaléka), amelyek most lőttek ki. Mindegyiket érteni fogjuk, az aranyérmes aa víruskutatással foglalkozó Vir Biotechnology (amely 150 százalékos emelkedésével a legnagyobb nyertes).

A Gilead nevű gyógyszercégről már elterjedt, hogy teszteli a koronavírus szövődményeit enyhítő gyógyszerét, a részvény erre berobbant, ahogyan az onkológiai, immunrendszerrel kapcsolatos kutatásokat végző Forty Seven Companynek is. Egészségügyi cégként tudott drágulni a egyénre szabott gyógyszerfejlesztésekkel foglalkozó BioNTech, illetve a legjobb bostoni egyetemekkel együttműködő Moderna gyógyszerfejlesztő cég, vagy a nevének megfelelően a betegségek utáni regenerációt segítő termékeket fejlesztő Regeneron.

A digitális is megy

Nem meglepő, de vírusos időkben felértékelődtek a teljesen online, a karanténben is működő szolgáltatások.

Ilyen a

  1. Stamps.com, a teljesen digitális amerikai posta,
  2. az online tőzsdei kereskedési platformot üzemeltető Virtu (a nagy eladások és a széles árfolyammozgások miatt nagyon megnőtt a tőzsde forgalma),
  3. akárcsak a videokonferenciákhoz technológiát kínáló Zoom Videonak,
  4. vagy a telefonos orvosi segítséget szervező Teledoc.

És a legnagyobbak?

Az amerikai piacokon mindössze 23 olyan gigacég maradt, amelyiknek a nagy esés után is 200 milliárd dollárnál (65 000 milliárd forintnál) is nagyobb az értéke. Közülük a piac inkább a pénzügyi cégeket büntette meg, így a Bank of Americát, a JP Morgant és a Mastercardot. Ők 35-40 százalékot zuhantak, míg a nagy felvásárlási rohamot átélő Walmart emelkedett és a távközlési Verizon, illetve az online kereskedelemben érdekelt Amazon és Alibaba is csak mérsékelten esett.

Kiürült polcok egy Walmart üzletben az Egyesült Államokban 2020 március 14-én.

Kiürült polcok egy Walmart üzletben az Egyesült Államokban 2020 március 14-én.

Fotó: Al Bello / Getty Images Hungary

Itt tartunk most, és bár Al-Hilal István szerint a portfólió-menedzserek nyugodtak, nem jellemzőek a vészeladások, vagy a kapkodó vásárlások, most mégis nehéz megértetni a piaccal, hogy egy részvény valójában egy sokkal hosszabb távú cash-flow-t áraz.

Vagyis azoknál a cégeknél, amelyek túlélik majd a krízist, az értékeléseknek nem csak azt kell majd nézniük, hogy milyen lesz a következő fél évben a cégek cash-flowja, hanem az, hogy a következő húsz évben mit tud a társaság.

Kamatcsökkenés

Az amerikai elemzők körében is vannak már olyan vélemények, amelyek szerint már túladott a piac, de természetesen a kapkodás közben ez nem fog kiderülni, ahhoz már nyugodtabb idők kellenek, hogy beálljon egy hosszabb távon is érvényes értékítélet.

A jegybankok és a kormányok igyekeznek segíteni, a FED például két rendkívüli ülésen is kamatot, ilyet azért nem szoktunk látni, vannak komoly vágások, A baj csak az, hogy amikor mindenki az otthonában szeretné átvészelni a kórt, akkor lehet bármilyen alacsony a kamat, nem ezen fognak múlni a beruházások,

Azon mindenesetre lehet vitatkozni, hogy a FED fellépése jó volt-e, vagy sem.

  • A kritikusok szerint bizonyos fokozatosságot lehetett volna tartani, ha másfél hónapig folyamatosan vannak jó hírek, az lehet, hogy jobban segített volna.
  • A támogatók szerint viszont a FED erős jelzést adott, olyan nagy a baj, hogy minél hamarabb el kell menni a falig, ez egy jó üzenet a piacnak, illeve a kormánynak, monetáris oldalon mi mindent megcsináltunk, most már ti jöttök, lépjetek fiskális eszközökkel is!

Változás jön

Azt még mindenki nehezen árazza be, hogy milyen lesz a felpattanás és milyen lesz a szép, új világ? A jövőhöz nem nagyon vannak analógiák, a válságok között vannak ciklikus, strukturális mint a 2008-as) és úgynevezett eseményvezérelt válságok (mint például a 2001-es WTC-terror).

A koronavírus nem ezekhez hasonlít, hanem leginkább az 1918-as influenzajárványhoz mérhető, az akkori eseményekkel vethető össze.”

Akad egy-két pozitív hatás is, alacsonyabb lehet a környezetterhelés, takarékosabb lehet az ember, javult a fenntarthatóság, hosszabb távon is magasabb raktárkészletek alakulnak majd ki, felértékelődik minden ami online, a sávszékesség, az otthoni filmszolgáltatások.

Inverz craprali

De most még a szabadesés fázisában vagyunk, éppen fordítva játszódik le a 2017-es év nagy emelkedése, amit crapralinak is hívtak, mert minden vacak papír (junk) is drágult, most éppen a minőségi és válságálló társaságok részvényei is zuhannak.

Amikor ennek a fázisnak már vége szakad, jöhet a felpattanás,

és ebben Kína lehet a minta, mert ők ebben az egész történetben egy fázissal mindig előttünk járnak. Kínai koronavírusról beszélünk, de jó eséllyel Kína fog megerősödve kijönni a válságból.

Előbb visszatérnek majd az emberek a termeléshez, nőnek a kapacitáskihasználási szintek, elkezdenek visszatermelődni a készletek.

Ekkor alighanem előbb az ipari szektorok tudnak jobban menni, aztán sorra jön majd minden, egyedül a turisztika a nagy kérdés, ott akár 17-18 hónap is kellhet ahhoz, hogy a szolgáltatási szint visszatérjen, és ez limitálja a kapcsolódó szolgáltatások, a közlekedés, a vendéglátás termelését is.

Járványvadászok

Ez azonban még nagyon messze van, addig abból lehet főzni, ami van. Márpedig egy biztos, ma olyan piac van,

  • a volatilitás pedig napon belül és napok között is nagyon megnőtt.

Ez pedig a daytraderek, a napon belüli kereskedők kedvenc időszaka. A magas forgalomban érdekelt online tőzsdei kereskedők, a daytraderek között lesznek olyanok, akik ügyesen nyúlkálnak bele a hulló késekbe, de ehhez nagy bátorság kell. Most kevesen fognak nagyon sok pénzt keresni, és minden szempontból a lesz a jó időszak, amikor már a tömegek fognak egy nyugodt piacon kevesebbet keresni.

(Borítókép:  Maszkos kereskedő a New York-i tőzsdén 2020 március 20-án – fotó: Spencer Platt / Getty Images)


Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,

És vannak, akik az Indexet olvassák!




Támogasd te is a független újságírást,

hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk!
Kattints ide!





Source link

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében.