Mától a tanszüneti menetrend van érvényben

általa megosztva admin
Kategória:


Mától a tanszüneti menetrend van érvényben

A tanítási szünetben érvényes menetrend szerint indulnak a közösségi közlekedési járatok a fővárosban ma reggel óta. Ahogy a BKK korábban bejelentette, a menetrendi változást az iskolák bezárása és a számos fővárosi cégnél elrendelt otthoni munkavégzési rend indokolja: a járatok kihasználtsága rendkívüli mértékben lecsökkent, átlagosan 10 százalék alatti telítettséggel közlekednek a járművek. A tanítási szünetben érvényes menetrend mindössze 10 százalékkal kevesebb járatindulást jelent, így az utasoknak ? akik száma továbbra is folyamatosan csökkenő tendenciát mutat ? nem kell zsúfoltságra számítania a járatokon.

A forgalomcsökkenés a járványveszélyhez kapcsolódóan elrendelt kormányzati intézkedések tükrében várható volt: a budapesti utasforgalom mintegy 35 százallékát a diákok adják, ezért az iskolák bezárásával már eleve ennyivel kevesebben utaznak a járműveken. Napról-napra egyre több fővárosi cégnél rendelnek el home office munkavégzést, emellett egyre többen fogadják meg a felhívást: aki teheti, maradjon otthon.

?Továbbra is kiemelt figyelemmel kísérjük a fővárosi közösségi közlekedés kihasználtságát, és ha indokolt, a forgalom nagyságához mérten további menetrendi változásokat is bevezethetünk. Ha ilyen intézkedésre kerül sor, a döntés során továbbra is kiemelt szempont lesz az utasok biztonságérzete? ? mondta Dr. Varga Ivett, a BKK vezérigazgatója.

A tanítási szünetben érvényes menetrendek megtalálhatók a BKK honlapján a www.bkk.hu/menetrend címen. Az utazástervezéshez a mobilapplikációként és a BKK weboldalán is elérhető BKK FUTÁR alkalmazást ajánljuk, amely valós idejű járatinformációk alapján mindig az optimális útvonalat ajánlja fel úti célunk megközelítéséhez.

Budapest, 2020. március 19.

Budapesti Közlekedési Központ





Source link

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében.