Szerda délután Karácsony Gergely főpolgármester Tüttő Kata főpolgármester-helyettes oldalán egy Facebook élő videóban tájékoztatta a budapesti operatív törzs napi üléséről. Ismételten arra kérte az embereket, ha teheti, maradjanak otthon, mossanak kezet és vigyázzanak az idősekre. Köszönetet mondott azoknak, akik továbbra is működésben tartják a várost, és már csak az ő érdekükben is kéri a budapestieket, hogy tartsák be az egészségügyi ajánlásokat.
Csütörtöktől a közösségi közlekedést ritkítják, konkrétan a nyári menetrendre állítják át.
Arra készülnek, hogy hónapokon keresztül fennmarad a válsághelyzet, és ezért ?be kell osztanunk az erőnket?, de amúgy sincsenek sokan a közösségi közlekedés járművein. Az idősek ellátása és a közétkeztetés ügyében a kerületi önkormányzatokhoz irányította az illetékeseket.
Egyébként Karácsony beköszönésekor odaszúrt egyet Orbánnak is, aki néhány órája hang nélkül jelentette be a járvánnyal kapcsolatos újabb (egyébként gazdasági szempontból igen fontos) intézkedéseit:
Reméljük, hallanak is minket, nem csak látnak.
Tüttő Kata elmondta, hogy minden nap ellenőrzik a közszolgáltatások állapotát, és ezeket addig biztosítják, amig lehet. A Vízművektől már nem érkezik óraleolvasó, csak akkor kopogtathat vízügyi szakember, ha magával a vízellátással van probléma. Annak ellenére, hogy az orvosi ellátórendszer nagy része állami fennhatóság alá tartozik, a Főváros saját forrásokból is igyekszik védőfelszerelést biztosítani a dolgozóknak, és arra kéri az embereket, hogy csak nagyon-nagyon indokolt esetben keressék fel a háziorvost.
Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik, és vannak, akik az Indexet olvassák! Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!