Site icon City Futi Futárszolgálat

Index – Mindeközben – Több kilométert futott láncfűrésszel egy vasutas, hogy aztán megmentse a napot és a MÁV-ot is


A MÁV múlt pénteki híreit olvasva az ember nem is gondolná, milyen szép dolog történt aznap a Mernye és Tab közötti vasútvonalon. Az első, negyed négykor kiadott rövid közlemény csak arról szól, hogy fa dőlt a sínekre, és a katasztrófavédelemre kell várni, ezért a vonatok késni fognak a Kaposvár-Siófok vonalon. A második rövid közlemény pedig annyit árul el csupán, hogy a kicsivel négy után a sínekre dőlt fát már sikerült is eltávolítani, és helyreállt a menetrendszerű közlekedés.

Fotó:Facebook

Csakhogy, ami ebben a történetben igazán érdekes, az épp az, ami a két közlemény között történt.

Szerencsére ezt is elmesélte az érintett mozdonyvezető a Facebookon. Innen tudhatjuk meg, hogy a sínekre dőlt 20 méteres fát a Kaposvárról Siófokra tartó 38314-es számú vonat mozdonyvezetője vette észre, aki tette, amit ilyenkor megtehet: megállt, telefonon egyeztetett a menetirányítótól kezdve a mozdonyirányítón át a tűzoltóságig mindenkivel, 

majd felkészült arra, hogy jó pár óra lesz, mire kiszabadítják a megakadt vonatot.

Aztán mesébe illő fordulatként egyszer csak motorfűrész zajára lett figyelmes a mozdonyvezető, és innen át is adnánk neki a szót, hogy elmesélje, hogyan mentette meg a napot egy egyszerű vasutas kollégája:

Rohanok a vezetőállásra, kinézek az ablakon! A Somogymeggyesi térközőr és a fia, kijött elénk, láncfűrésszel, hogy kiszabadítsa a vonatot! Hívom a menetirányítót, azt mondja csodálkozó hangon, már örömében nevetve: ezt nem hiszem el! Somogymeggyes mrh. 3300 méterre volt a fakidőlés helyétől!!! A térközőr kolléga Weisz Péter, és a fia ezt a távot futva tette meg, láncfűrésszel az oldalán, hogy minél előbb felszabaduljon a pálya, és visszaálljon a vasúti forgalom! A fa eltakarításában segédkeztünk a gyakornok kollégával, a vasúti pálya 16:08 perckor felszabadult, amit közöltünk a menetirányítóval! Tűzoltók ekkor még sehol! 

A hálás mozdonyvezető a posztját azzal zárta, hogy megköszönte a térköz kollégájának, a vasútért hozott önzetlen áldozatát, és leszögezte, hogy szerinte az ilyen kiváló vasutasoknak köszönhetően működik még a MÁV. 





Source link

Exit mobile version