Index – Külföld – Újabb ember halt meg a briteknél koronavírusban, Máltán is megjelent a fertőzés

általa megosztva admin
Kategória:


Koronavírusban meghalt egy 80 év körüli brit férfi pénteken, ezzel már kettőre nőtt Nagy-Britanniában a járvány halálos áldozatainak száma. Máltán egy 12 éves gyereknél mutatták ki először a vírust. Csehországban eközben tizenkilencre nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma, a görögöknél negyvenöten betegedtek meg, Franciaországban pedig 613-ra nőtt az esetek száma ? írja az MTI.

Az idős férfit a Milton Keynes Egyetemi Kórházban kezelték, ahova csütörtökön került be. A halálát bejelentő közlemény szerint a vírus mellett más egészségügyi problémákkal is küzdött. A kórház bejelentette, mindent megtesz azért, hogy elkülönítse azokat, akik kapcsolatba kerülhettek a férfival, de ez a működésüket nem befolyásolja. Az első brit áldozat egy szintén több egészségügyi problémával küzdő 70 év körüli nő volt, aki csütörtökön vesztette életét.

A vírus Máltán is felütötte a fejét, ott egy 12 éves lánynak lett pozitív a tesztje, aki családjával az elmúlt hetekben Rómában járt. A család a hazatérése után rögtön önkéntesen karanténba vonult, a gyerekek nem mentek iskolába, a szülők pedig nem dolgoztak, így kicsi az esélye annak, hogy megfertőztek valakit.

Görögországban tizennégy új esetről számoltak be a hatóságok, közülük tizenegyen nemrég Izraelben és Egyiptomban jártak egy csoportos utazáson, a másik három érintett pedig közel áll a csoporthoz. Franciaországban 613-ra nőtt az érintettek száma, a francia kormány bejelentése szerint pedig eddig összesen 10 ember halt meg az országban.

A cseheknél Adam Vojtech egészségügyi miniszter elmondta, eddig 594 laboratóriumi vizsgálat készült, ebből lett 19 pozitív teszt, de szerinte ez a szám vélhetően tovább is nő majd. Az egészségügyi tárca közleménye szerint ugyanakkor a betegség minden esetben enyhe lefolyású.

Az első beteget vasárnap regisztrálták Prágában, a fertőzöttek többsége a korábbi napokban Olaszországban járt. Egy beteg az amerikai Bostonból tért vissza Csehországba, egy másik pedig az olaszországi üdülésről visszatért rokonaitól kapta el a kórt. Nyolc beteget a prágai Na Bulovce kórházban, hetet Ústí nad Labemben a városi kórházban, négyet pedig otthonában kezelnek. 

Az egyik érintett egy csecsemő, akinél pénteken mutatták ki a fertőzést.

Az idegenforgalmi irodák prágai sajtóban megjelent összesített kimutatása szerint jelenleg mintegy 16 500 cseh állampolgár tartózkodik Olaszországban, többnyire síelnek az északi hegyekben, és a várhatóan a következő napokban térnek vissza Csehországba. Az egészségügyi minisztérium elrendelte, hogy az Olaszországból visszatérő összes személy maradjon két hétig házi karanténban, és erről telefonon értesítse orvosát, illetve munkahelyét vagy iskoláját. Szükség esetén az orvosok a lakóhelyükön keresik fel azokat, akik a koronavírus tüneteit észlelik magukon. 

A tárca emellett pénteken megtiltotta a fertőtlenítő eszközök és az arcmaszkok kivitelét külföldre.  A cseh katolikus püspöki kar szombaton felszólította a hívőket és a papokat, hogy amennyiben légúti megbetegedés tüneteit érzik magukon, ne vegyenek részt a miséken. Csehország és Észak-Olaszország, Kína és Dél-Korea között továbbra is szünetel a légi közlekedés.





Source link

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében.