A tömegközlekedésnél a cseppfertőzéssel terjedő kórokozók számára ideálisabb fertőzési segédeszközt nem is találhattunk volna ki. Zárt légtérben akár órákig egymás szoros közelségében tartózkodó fertőzöttek és egészségesek, mindenki köhög, prüszköl. A közlekedés lényegéből adódóan az egyébként egymástól távol lakó emberek is közel kerülhetnek egymáshoz, és így a járvány terjedése sokszorosára gyorsulhat.
Nem csoda, hogy a jövőbeli járványok esetére protokollokat kidolgozó epidemiológusok a tömegközlekedési rendszert tekintik a fertőzés elharapózása szempontjából az egyik legkockázatosabb üzemnek. A tömegközlekedést használók esetén sokszor (az influenza esetén akár hatszor) nagyobb a fertőződés valószínűsége, mint azoknál, akik nem utaznak rengeteg más emberrel együtt.
Bár sokan azt gondolják, hogy a cseppfertőzés gyakorlatilag a levegőben szálló vírusok (illetve a vírusokat tartalmazó apró folyadékcseppek) belélegzését jelenti, ugyanilyen veszélyesek azok a cseppek, amelyek már landoltak a mások által gyakran megérintett felületeken. Bár egyes hírek szerint most nem kell tartanunk a fertőzött felületektől, mert a koronavírus nem képes túlélni ezeken,
erről valójában szinte semmit sem tudunk.
Bár valóban született egy olyan kutatási eredmény, amely azt valószínűsíti, hogy a vírus fémfelületeken két órán át marad életképes, de ez is rengeteg idő ahhoz, hogy a metrókapaszkodót vagy mozgólépcsőkorlátot több tucatnyian is megfogják közben. Egyébként pedig a vírus egyéb anyagból készült tárgyakon való túlélési képességeiről semmit sem tudunk. Azt viszont tudjuk, hogy a 2003-as SARS járványt okozó vírus akár 9 napig is fertőzőképes maradt élettelen felületeken. Miután megfogtuk a fertőzöttek által is megérintett (illetve letüsszögött) tárgyakat,
a kezünkkel átlagosan óránként 20-30-szor érintjük meg az arcunkat, orrunkat, szánkat,
és máris eljuttattuk a kórokozót a légzőrendszerünkhöz. A fertőződés esélye a zsúfolt nagyvárosokban egyébként is magasabb, részben a nagy népsűrűség, részben a naponta ingázó tömegek mozgása miatt, de azért is, mert a fertőzést behurcolók nagyobb valószínűséggel utaznak nagyvárosokba, mint kisebb településekre.
Metró
A tömegközlekedési eszközök közül a metró jelenti a legnagyobb veszélyt a rengeteg utas és a zárt tér miatt. A budapesti metróvonalakat naponta több mint egymillió ember használja, csúcsidőszakban az egyes vonalakon nagyjából 15 ezer ember utazik óránként és irányonként. A londoni metróban végzett kutatás egyértelműen kimutatta a kapcsolatot a metróhasználat és az influenzaszerű megbetegedések terjedése között.
Az eredmények szerint – bár ez meglepőnek nem nevezhető – azok az emberek vannak a fertőzések szempontjából legnagyobb veszélyben, akik hosszabb távot tesznek meg a metróval, illetve forgalmasabb csomópontokon szállnak föl és le. Így egyrészt több emberrel kerülhetnek kapcsolatba, másrészt
az állomások nagyobb kiterjedése, több mozgólépcsője, korlátja, esetleg liftje miatt többször érintkeznek felületekkel.
A londoni kutatásból az is kiderült, hogy azokban a kerületekben, ahol viszonylag ritkán helyezkednek el az állomások, gyakoribbak az influenzaszerű fertőzések. Ezt azzal magyarázzák, hogy a kevesebb állomás egyúttal forgalmasabb is, hiszen nagyobb távolságból is ezeket kell használniuk az utazóknak, és így ezek hajlamosabbak zsúfoltakká válni – ami megint csak jelentősen segíti a fertőzések terjedését. Azokban a kerületekben, ahol egyáltalán nincs metrómegálló, jellemzően kevesebb az influenzás, mert az itt lakók inkább más közlekedési eszközöket használnak.
Olyan tanácsot nem lehet adni a metrózó utasoknak, amely révén nullára csökkenthetik a fertőződés esélyét – kivéve persze azt, hogy kerüljék el a metrót. Ez azonban nem életszerű, hiszen ez a leggyorsabb, és sok helyütt megkerülhetetlen tömegközlekedési eszköz. Érdemes mindenesetre csúcsidőn kívül utazni, hogy kevesebb utassal legyünk összezárva, bár sokszor ez sem megoldható, ha a munkaadó nem rugalmas.
Próbáljunk minél kevesebb tárgyhoz hozzáérni a kezünkkel (ez persze minden utazási módra igaz), főként a kapaszkodók, korlátok és ülések lehetnek fertőzöttek. Utazás közben ne piszkáljuk az arcunkat, és amikor leszálltunk, fertőtlenítsük a kezünket.
Ha nagyon rendesek akarunk lenni embertársainkkal, utazás előtt is fertőtleníthetjük a kezünket.
Buszok, villamosok
Az is mutatja, hogy a metró a legveszélyesebb közlekedési eszköz járvány idején, hogy jóval több kutatás született azzal kapcsolatban, mint a felszíni járművekről. Ennek ellenére egy vizsgálatban úgy találták, hogy a busz- és villamoshasználat ugyancsak többszörösére emeli a fertőződés kockázatát.
A tuberkulózis terjedéséről is kimutatták, hogy a buszozás megemeli fertőződés kockázatát. A houstoni tömegközlekedőket vizsgálva azt állapították meg, hogy aki naponta legalább egy órát utazik buszon, annál nyolcszor nagyobb a tbc-fertőzés valószínűsége. Ugyanakkor az nem egyértelmű, hogy csak a busz jelentette fertőzési közegnek tulajdonítható, vagy inkább az érintettek szociális státusza hat rá jobban.
Ismert, hogy napjainkban a tbc a társadalom nehezebb helyzetű tagjait érinti inkább, márpedig Amerikában sok helyen a tömegközlekedők (és nem autózók) vagyoni körülményei sem éppen a legjobbak. Az viszont mégis a buszos közlekedés fontos szerepét erősíti, hogy a tanulmányban azonosított, tbc által legfertőzöttebb buszjáratok többsége a város kórházait érintette.
A taxik nem számítanak a fertőzésveszély szempontjából a legkiemeltebb közlekedési eszközöknek, de azért érdemes a sofőr mögé ülni. Egyrészt azért, mert a legtöbb utas nem oda ül, és ezért a bal hátsó ülés (illetve a bal hátsó ajtó kilincse) elvileg a legtisztább. Másrészt azért, mert
így a legkisebb a valószínűsége annak, hogy az esetlegesen fertőzött, tüsszentő, köhögő sofőr megfertőz bennünket.
Természetesen ez sem jelent tökéletes védelmet, hiszen az egészen apró, aeroszolizálódó folyadékcseppek nem csupán a beteg ember orra előtt szállnak, hanem betöltik a rendelkezésükre álló légteret, de több mint a semmi.
Reptéren
Őszintén szólva, mindenkinek az lenne a legjobb, ha a repülésről egy időre lemondanánk, vagy csak a leghalaszthatatlanabb esetekben szállnánk repülőre. Nem véletlen, hogy az első járványügyi lépés, amit egy másik országban vagy kontinensen kialakuló fertőzési góc esetén bevezetnek, a reptereken áthaladó emberek szűrése, illetve a repterek fertőtlenítése. Számos nagyvállalat eltiltotta az alkalmazottait a repülőutaktól, az üzleti utakat a minimumra mérsékelték, és az értekezleteket, konferenciákat inkább videotelefonon keresztül rendezik meg, vagy teljes egészében elhalasztják.
A reptéri szűrés (ami a legtöbb esetben lázmérést, illetve a nyilvánvalóan betegek kiemelését jelenti) hatékonyságáról megoszlanak a vélemények, mindenesetre a gyakorlat jól mutatja, hogy az epidemiológusok a reptereken keresztül érkező fertőzöttektől tartanak leginkább. A régmúlt korok járványaiban a kikötők, illetve a hajók jelentették a fertőzés távolsági szállításának leghatékonyabb eszközeit – mára a több ezer kilométeres távolságra utazó személyforgalom szinte teljesen a légi közlekedésre tevődött át.
Jól mutatja, hogy milyen fontos szerepet játszanak a világjárványok terjedésében a világ vezető repterei, hogy egy tavalyi tanulmány szerint 37 százalékkal csökkenthető lenne a fertőző betegségek terjedése, ha fejlesztenék a világ 10 legforgalmasabb repterén a kézfertőtlenítési lehetőségeket. Ha pedig ezeket a módszereket a világ minden repterén bevezetnék,
A szerzők szerint a repterek, illetve a repülők azért veszélyesek, mert hatalmas utazóközösséget irányítanak szűk, zárt helyekre. Nyilván a legnagyobb nemzetközi repterek a legveszélyesebbek, amelyen rengeteg ember halad át, és a világ minden tájáról fogadnak és indítanak járatokat.
A reptéren belül a biztonsági ellenőrzőpontok jelentik a legnagyobb kockázatot. A műanyag ládák, amikbe a cuccainkat kell raknunk az átvilágítás előtt, mindenféle világjárvány nélkül is tobzódnak a kórokozóktól. A Nottinghami Egyetem kutatásából kiderül, hogy a reptereken tesztelt felületek tíz százalékán találtak légúti megbetegedést okozó vírust.
Viszont a műanyag ládák fele bizonyult fertőzőnek.
Ezeken kívül még sok vírust tartalmaztak azok a terminálok, amelyeket direkt arra találtak ki, hogy az emberek megérintsék őket. Ilyenek az önkiszolgáló check-in pultok, az ujjlenyomat-leolvasó szkennerek, de a poggyászkiadó futószalagok környéke is. A legironikusabb talán a reptéri vécékben elhelyezett, vevőelégedettséget mérő konzol, amelyen általában nagy és színes emotikonokat kell nyomogatni. Miközben ezrek szavaznak arra, hogy higiénikus volt a vécé, ki tudja, mi mindent szednek össze a kezeikkel.
Miközben a dedikáltan kézzel való használatra tervezett terminálokat gyakran takarítják, a kutatók szerint az átvilágításnál használt műanyag ládákat a legritkább esetben mossák el. Ezért azokon több lehet a kórokozó, mint a vécében.
Repülőn
Gyakran felvetődik, hogy a repülőn cirkuláltatott levegő tele lehet kórokozókkal, ez azonban általában nem igaz. A repülőkön egészen nagy hatásfokú szűrőkön vezetik át a levegőt, mielőtt visszafújják azt az utastérbe, így az – amikor elhagyja a szellőztetőrendszert – nagyjából sterilnek nevezhető. Sokkal nagyobb kockázatot jelent a közelünkben ülő, illetve az ülések közötti folyosón elhaladó utasok és légiutas-kísérők által kitüsszögött, felköhögött és a levegőbe jutott váladék.
Az Emory Egyetem kutatásából kiderül, hogy egy fertőzött légiutas-kísérő maga lehet az ideális szuperterjesztő, hiszen egy interkontinentális repülőúton rengetegszer végighalad a széksorok között, és szinte minden utassal szoros közelségbe kerül.
Fotó: Index
A repülőutak során a „szoros közelséget” általában a tőlünk előre-hátra, illetve oldalirányban két ülés távolságban helyet foglaló utasokra értik, tőlük kaphatjuk el legnagyobb valószínűséggel a fertőzést, illetve őket fertőzhetjük meg mi a leghatékonyabban. Egyes vizsgálatok szerint, ha ilyen közelségben tőlünk fertőzött utazik, 80 százalékos eséllyel elkapjuk a kórokozót.
A 2003-as SARS járványban volt olyan légi utas, aki egymaga 25 másikat fertőzött meg, a legtávolabbi 7 sorral előtte, illetve 5 sorral mögötte ült. A stewardessek azonban gyakorlatilag mindenkit megfertőzhetnek, aki mellett elhaladnak. Ezért
elsődleges fontosságú, hogy a légitársaságok szűrjék a legénység tagjait.
Ahogy bárhol máshol, a repülőn is a fertőzöttek közelsége jelenti a legnagyobb kockázatot. Vannak olyan ülőhelyek a kabinban, amelyek biztonságosabbak a fertőzés szempontjából, mint mások. A legrosszabbak azok az ülések, amelyek mellett folyton jönnek-mennek az emberek: vagyis a vécékhez közel eső, folyosóoldali székek. Ironikus módon, ezek kis gépeknél sokszor az első osztály legfrekventáltabb helyei lehetnek.
A legbiztonságosabbak a gép közepén lévő, ablak melletti ülések, ott ülve távol maradhatunk a közlekedőktől, nem kell fölállnunk, ha a mellettünk ülő ki akar menni a mosdóba, és leszálláskor sem halad el mellettünk az utasok fele. Akkor járunk a legjobban, ha az egész utazás alatt a helyünkön maradunk (bár ehhez igen erős hólyagra van szükségünk).
(Borítókép: Utasok a Róma és Milánó között közlekedő vonaton 2020. február 25-én. Fotó: Marco Di Lauro / Getty Images Hungary)