Index – Külföld – A rendőrök védték a karneváli gázolót az emberek haragjától

Posted by admin


A legfrissebb híradások szerint 61-re emelkedett a németországi Volkmarsenben elkövetett karneváli gázolás sebesültjeinek száma. Az áldozatok 2 és 85 év közöttiek, 20 gyerek van közöttük, írja az MTI a helyi rendőrség kedd esti közlése nyomán.

A legújabb számok szerint 35 ember kórházban van, sokan csak jóval a gázolás után fordultak orvoshoz. Ahogy korábban az Index is beszámolt róla, egy 29 éves férfi hétfő délután a kombi Mercedesével hajtott az emberek közé Volkmarsenben egy farsangi felvonuláson.

A 29 éves Maurice P. indítéka továbbra sem ismert, sérülése miatt nem tudták kihallgatni, kedd estére az állapota azonban javult, így hamarosan válaszolhat a nyomozók kérdéseire is. A nyomozást irányító Hessen tartományi főügyészség tájékoztatása szerint az elkövető a korábbi sajtóértesülésekkel ellentétben nem volt ittas a gázolás idején, és az eddig ismert tények alapján nem iszlamista merénylet történt.

A tartományi főügyészség arról is tájékoztatott, hogy elrendelték Maurice P. előzetes letartóztatását, és súlyosbították a gyanúsítást. Már nem emberölési kísérlettel, hanem gyilkossági kísérlettel, súlyos testi sértéssel és a közlekedés rendjének veszélyt okozó megzavarásával gyanúsítják.

A gázoló volkmarseni otthonában a gázolás után házkutatást tartottak. A lakás tulajdonosa a Hessischer Rundfunknak elmondta, hogy Maurice P. tíz éve költözött a kisvárosba nagyanyjával és leánytestvérével. Nyugodt és udvarias embernek ismerte meg, nem voltak vele sem gondok, sem konfliktusok, noha korábban testi sértés, birtokháborítás és kényszerítés miatt került a rendőrség látóterébe.

A szemtanúk szerint Maurice P. nagyjából 30 métert tett meg autójával a tömegben, és még gázt is adott, amikor az emberek közé hajtott. Még a helyszínen őrizetbe vették. A gázolás után többen megpróbáltak rátámadni, a rendőröknek kellett megvédeniük a feldühödött emberek haragjától.

Az üggyel összefüggésben őrizetbe vettek egy másik férfit is, aki az áldozatok méltóságát sértő videofelvételeket készített, ami a büntetőtörvénykönyv szerint akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.





Source link

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .