Nőtt a BKK jegy- és bérletértékesítéseinek száma az elmúlt évben

általa megosztva admin
Kategória:


A Budapesti Közlekedési Központ 2019-es menetdíjbevétele várhatóan eléri a 67,3 milliárd forintot. Ez 1,4 milliárddal haladja meg a 2018-as értékesítési adatokat. A BKK menetdíjbevételei tehát ez alapján továbbra is emelkedő tendenciát mutatnak. Ismerve azt, hogy a cég díjszabása évek óta változatlan, a növekedés a jegy- és bérletértékesítés növekedéséből származott.

2019-ben az eseti jegyekből származó bevételek nettó 1 milliárd forinttal nőttek egy év alatt:

  • összesen 18,9 millió vonaljegyet vásároltak a tömegközlekedők,
  • a 450 forintba kerülő helyszínen váltott jegyekből 1,2 milliót,
  • az átszállójegyből közel félmilliót,
  • a gyűjtőjegyből pedig 2,3 millió tömböt.

A 100E autóbuszon érvényes repülőtéri vonaljegyekből közel 2,5 millió darabot adtak el 2019-ben, mintegy 0,8 millióval többet, mint 2018-ban. A repülőtéri vonaljegyből származó bevétel tavaly meghaladta az 1,7 milliárd forintot.

A napijegy típusú termékekből 2019-ben 4,7 milliárd forint bevétel származott, 0,4 milliárddal több, mint 2018-ban. Ezen belül a Budapest 24 órás jegy számít a legnépszerűbb terméknek 1,4 millió jeggyel és az 1,8 milliárdos bevétellel. Ezt szorosan követi az 1,1 milliárdos forgalmat generáló 3 napos jegy több, mint 0,3 millió eladott darabszámmal. A hetijegy értékesítése érdemben nem változott az előző évhez képest, az ebből származó bevétel megközelítőleg 0,9 milliárd forint.

A természetes személyeknek szóló havi bérlet a BKK legsikeresebb bérlete maradt, havi és félhavi (15 napos) bérletekből pedig közel 4,5 milliót adtak el 2019-ben. Ebből származik az összbevétel fele, mintegy 33,4 milliárd forint ? a természetes személyeknek szóló havi bérletek értékesítése részben azért nőtt, mert a helyi bérlet cafeteria-elem adózásának kedvezőtlen változása után egyre kevesebb éves bérletet vásárolnak a munkáltatók. A tanuló bérletek eladása érdemben nem változott, összesen 7,2 milliárd forint bevétel származott ezekből. A nyugdíjas bérletek bevétele (az előző évhez képest közel 20%-os, demográfiai okokból és a nyugdíjkorhatár változásából adódó csökkenéssel) 1,2 milliárd forint.

?A BKK Zrt. személyes értékesítési pontjain (bérletpénztárakban, ügyfélközpontokban) és az automatáknál a készpénzes fizetés mellett bankkártyás vásárlásra is lehetőség van? ? hívta fel a figyelmet a Társaság vezérigazgatója. Dr. Varga Ivett hozzátette: ?a bankkártyás tranzakciók aránya az előző évi 42,6%-ról 46,6%-ra nőtt, a bankkártyával fizetett jegyek, bérletek értéke pedig az összes vásárláson belül 57,4%-ról 61,6%-ra. Az automatákból 2018-ban mintegy 24,4 millió jegyet, bérletet vásároltak, ez a szám 2019-ben 28,3 millióra nőtt. A 2019. június 2-ától használható közlekedési mobiljegyrendszerben az év végéig megközelítőleg 95 ezer vásárlás történt. A BKK célja, hogy hosszú távon kényelmesebbé tegyük ügyfeleink számára a vásárlást, és a korszerű értékesítési csatornák és fizetési módok váljanak általánossá ? erősítette meg a vezérigazgató?.

Budapesti Közlekedési Központ





Source link

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében.