Index – Belföld – Vitézy Dávid: Nem azért vállaltam, hogy főpolgármester legyek

általa megosztva admin
Kategória:


Az első, a híres köztévés Karácsony-interjúra utaló kérdésből, miszerint biciklivel érkezett-e, Vitézy úgy válaszolt, hogy nem, fonódó villamossal jött, ezért is késett kicsit. Hozzátette, van még mit javítani a járat pontosságán. A nevezetes Karácsony-interjúból csak az elejét látta egy internetes összefoglaló cikkben.

Arra a kérdésre, ő lesz-e Karácsony Gergely kihívója a következő választáson, Vitézy leszögezte: nem azért vállalta ezt a feladatot, mert be akarna szállni a politikába vagy a politikai vitákba, hanem mert évtizedes adósságokat tapasztalt az agglomerációs tömegközlekedési fejlesztésekben.

A kérdésre, hogy ő lehet-e 2024-ben Karácsony kihívója, Vitézy azt mondta, nem tudja megmondani, mi történik négy év múlva, azt viszont bizton állítja: nem azért vállalta el a BFK vezetését, hogy főpolgármester legyen.

Célja, hogy ezekben a fejlesztésekben megtegye azt, amit állami oldalról meg lehet tenni, Budapest közlekedési, levegőminőségi gondjainak megoldási kulcsa ugyanis az agglomerációban van. Ehhez ad az új Budapest Fejlesztési Központ egy erősebb intézményi hátteret, új névvel. Megörökli a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja stábját, városfejlesztési, közlekedés-fejlesztési projekteket, konkrét építési fejlesztéseket irányít, kutatásokat, koncepciókat készít.

A teljes interjút itt nézheti vissza, ha továbbgörget, folytatódik a cikk.

Arra a kérdésre, hogy a BFK elvonja-e a főváros hatásköreit, Vitézy azt felelte, hogy a BFK nem a városházi feladatot lát el. Úgy látja, hogy a budapesti agglomeráción eddig nem volt fókusz, a feladatuk most löketet adni a fejlesztéseknek, a vasút, a HÉV-ek, vagy akár az új Duna-híd kapcsán. Ebben fontos szerepe van szerinte a kormányzati és fővárosi tagokból álló közfejlesztések tanácsának. Az új testületben a szereplőknek együtt kell működni, tehát nem elvonni a másik hatáskörét, hanem lehetővé tenni az együttműködést a közös feladatokban. Vitézy szerint a fővárosnak rengeteg lehetősége van, hogy a saját fejlesztéseit végezze, ehhez megvannak az eszközei és a szakemberei.

A legnagyobb lehetőséget Vitézy az agglomerációs tömegközlekedés fejlesztésében látja, mert az agglomerációból Budapestre érkező tíz emberből csak három jön tömegközlekedési járművekkel, a többi autóval. Az agglomeráció folyamatosan növekszik, az elmúlt években 20 százalékkal nőtt a gépjárművek száma, ami dugókat, levegőminőségi problémák, és ebből fakadó megbetegedések okoz. Az egyik legfontosabb feladat ezért a közös tömegközlekedés (a HÉV, a MÁV, a Volánbusz, a BKV) jobb megszervezése, egységes tarifarendszer, összefüggő menetrend kialakítása.

Arra a felvetésre, hogy ha olyan a véleménye, ellentmondhat-e a kormányzati álláspontnak, Vitézy azt válaszolta: már előfordult, hogy felülbíráltak korábbi álláspontot. Ilyen például a centrumkórház főváros által javasolt új helyszíne, amiben kormányzati ellenállás helyett az következett be, hogy megvizsgálják a helyszínt. Több olyan témát is felsorolt, amiben szerinte teljes az egyetértés a kormány és a főváros között, ilyen például a rozsdaövezetek fejlesztése, a vasútvonalak, HÉV-ek hatékonyabb bekapcsolása a főváros tömegközlekedési rendszerbe.

Ő lesz az emberarcú fideszes? ? kérdezte egyik olvasónk, amihez lapunk hozzátette, hogy egyáltalán politikusnak tartja-e magát.

Vitézy erre azt felelte, hogy nem párttag és nem is politikus. Szakemberként vállalta el a feladatot, de nem a politikáról szól a szerepköre sem, egy szakmai intézmény élén áll. Kérdésre hozzátette, hogy más nagyobb vidéki városoknál is hasznos lehet, igaz, sokkal kisebb méretben, a BKF-hez hasonló koordináló intézmény.

Arra a kérdésre, hogy milyen eredmény várható öt éven belül a területén, Vitézy felidézte korábbi ígéretét, miszerint száz napon belül kiírják a közbeszerzési pályázatokat a csepeli-ráckevei HÉV Kálvin térig történő meghosszabbítására és a HÉV-járműcserékre. Ezekre nyílt, nemzetközi tendert írnak ki, amin bárki indulhat, és uniós forrásokból szeretnék finanszírozni mind az új HÉV-eket, mind a vonalfejlesztést. Hosszú távon pedig szeretnék megvalósítani a szentendrei, valamint a csepeli-ráckevei HÉV-ek összekötését a városközpont alatt, azaz az 5-ös metrót. A jelenlegi hétéves uniós ciklus legnagyobb közlekedési fejlesztése a 3-as metró, de szeretné, ha a következőé az 5-ös metró, valamint a reptéri vasút lenne. 

Vitézy az e-jegy-rendszer körül kialakult helyzetről azt mondta, ?egyáltalán nem volt elhibázott terv?. Hozzátette, szerezték rá hitelt, kiírtak egy nemzetközi tendert, egy erős kitétel volt: csak úgy vehet át a BKK bármit, és fizethet ki, ha az működik. Ezt a feltételt törölték 2015-ben, a projekt végül csődbe jutott. Ha nem jutott volna erre a sorsa, Vitézy szerint három év alatt megtérült volna a pénz. A már letett metrókapuk sorsáról nem tud mit mondani. Azt viszont lépésnek látja, hogy azóta a mobiljegy már elkészült.

Budapesti projektekről röviden:

Lánchíd: Abban nincs vita, hogy fel kell újítani, ebben személyesen elkötelezett, mondta. Kell egy átfogó műszaki vizsgálatot tartani, és az alapján új tendert kiírni Vitézy szerint. Az alagút felújítására nincs sürgető műszaki kényszerűség, a hídra van.

Vitézy elismételte, hogy fognak jönni még alacsony padlós buszok Budapestre állami támogatásból, de a hosszú távú cél az elektromos buszok. A HÉV-járműveket is szeretnék majd cserélni.

Liget-projekt: A Nemzeti Galériát, a Magyar Innováció Házát és a színházat nem kéri a főváros, a kormány ezt tudomásul vette. A Néprajzi Múzeum meg fog épülni, a ?parkolótenger? helyére. A cél, hogy a Városliget teljesen autómentes legyen. A Magyar Zene Háza jó színvonalú épület lesz szerinte.

A kettes metró esetleg bővítéséről azt mondta, a Déli pályaudvar és Kelenföld közötti összekötés nincs napirenden, nincs tervben. A HÉV és a metró Örs vezér téri összekapcsolása ötlet szintjén már megvolt, de a kerületek nincsenek azonos állásponton a projekten belül.

Déli pályaudvar: Annak a budapesti felindulásnak véget kell vetni, hogy szorítsuk ki a pályaudvarokat és a vasutakat, mondta Vitézy. Szerinte reális cél, hogy több vonat jöjjön be Budapestre, azokat viszont csak nagyobb pályaudvarok tudnák fogadni, vagy át kell őket valahogy vezetni a városon. Utóbbi azt jelentené, hogy például vasúti alagút váltaná ki a fejpályaudvarokat. Akár alagút is lehetne a Déli és a Nyugati pályaudvar között. Valószínűleg viszont még sokáig ott lesz a Déli, ahol van, ez egy hosszú távú stratégia része.

Vitézy Dávidot az év elején nevezték ki a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja helyébe lépő Budapesti Fejlesztési Központ vezetőjének. Felettese Fürjes Balázs Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár. Lényegében ők ketten felelnek majd azért, hogy a következő négy-öt évben milyen fejlesztések valósulnak meg Budapesten és környékén állami (vagy uniós) pénzből.

Vitézy 2010-től 2014. december 4-ig a BKK vezérigazgatója volt. Vezetésének idején utasközpontúbb lett a fővárosi tömegközlekedés, a forgalomcsillapítást, élhetőbb köztereket középpontba helyező szemlélete pedig sok változást indított be ? ugyanakkor sok ellenséget is szerzett neki. Különösen éles kritika érte a Budaörsi út buszsávosítása vagy a nagykörúti lámpaátállítások miatt, de elismerték a Bubi bérbicikliben, a villamosfejlesztésekben, a BKV?BKK-átalakításban, szolgáltatási minőségének fejlesztésében szerzett érdemeit.

Mint nemrég lapunknak adott interjújában elmondta, már kinevezése előtt is Fürjes Balázzsal dolgozott, több nagy fejlesztés előkészítésén. Egyik, már tavaly beharangozott nagyszabású elképzelése a fővároson belüli vasúti közlekedés megreformálása, azon belül is a Nyugati és a Déli pályaudvar vasúti alagúttal összekötése. Emellett most az 5-ös metrót, azaz a szentendrei-csepeli-ráckevei HÉV-vonalak összekötését tartja a legfontosabb feladatnak.

Névjegy: Vitézy Dávid közgazdász, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) egyik alapítója, 2010-től 2014. december 4-ig a BKK vezérigazgatója, 2015 februártól közösségi közlekedés fejlesztését felügyelő miniszteri biztos, majd 2016 januártól a Közlekedési Múzeum megbízott főigazgatója, 2020 januártól a Budapesti Fejlesztési Központ vezetője.





Source link

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében.