Index – Kultúr – Karácsony lemondja a programját, hogy eleget tehessen a köztévé hívásának

Posted by admin



A BKV-hoz érkezett 16 teljesen új, a lehető legkorszerűbb buszok átadóján született megoldás Karácsony Gergely főpolgármester és a köztévé hétvégén ismertté vált ellentétére, miszerint Karácsonyt megválasztása óta nem hívták még meg a köztévébe vendégként.

Karácsony épp 20-22 éves Ikarusokat váltó, Dél-Pestre szánt buszokat adott át hétfőn, amikor az M1 riportere arról kérdezte, fenntartja-e a Mozgó Világ folyóiratnak korábban tett kijelentését, miszerint a közmédia főpolgármesterré történt választása óta nem hívta. Karácsony azt válaszolta, hogy nem tud róla, hogy hívták volna, hozzá és sajtós munkatársaihoz sem jutott el ilyen megkeresés. Hozzátette: „Remélem, hogy csak egy félreértés áldozatai vagyunk mindannyian.”

Novemberben ugyan szerepelt az M5 kulturális csatorna Ez itt a kérdés című műsorában egy rövid nyilatkozattal, de akkor egy fotókiállítás kapcsán kérdezték, ami Karácsony szerint nem elégíti ki „azt a jogos igényét a budapestieknek, hogy egy frissen megválasztott főpolgármester adott esetben elmondhassa a véleményét a budapesti ügyekről, és nemcsak egy nagyon fontos, de szerény nézettségű kulturális csatornán.”

Az M1 riportere végül élőben hívta meg kedd estére Karácsonyt, aki válaszul közölte, ugyan az időpont nem jó neki, de lemondja a programját, hogy el tudjon menni az M1-hez, hiszen „A köztévé nézői nagyon fontosak számomra” – mondta.

A hétfői eseményen Karácsony a közösségi közlekedés fejlesztéséről is beszélt, amit egy cikluson túlmutató folyamatnak tart, ugyanakkor fontosnak tartja, hogy 40 új, korszerű és környezetkímélő busszal fiatalodik a BKV járműparkja, és hogy mindenképpen szeretnék továbbvinni az előző városvezetés által az ügyben hozott döntéseket.

A főpolgármester arról is beszélt, hogy reményei szerint még ebben a ciklusban elektromos buszokkal tudják majd bővíteni Budapest járműparkját, de a tömegközlekedési eszközök fejlesztése túlmutat egy cikluson, írja az MTI.

Karácsony kitért a BKV-dolgozók béremelésének kérdésére is, elmondva, hogy jelenleg is tartanak a bértárgyalások, a városvezetés pedig egy értelmezhető béremelési csomagot tervez a költségvetésbe, ugyanakkor a fővárosi cégek önállóan folytatják a tárgyalásokat. Mint megjegyezte, biztos benne, hogy meg tudnak majd állapodni a szakszervezetekkel a bérkövetelésekről.

A most leszállított, EURO 6-os motorral és klímaberendezéssel szerelt autóbuszok húsz, illetve huszonkét éves Ikarus buszokat váltanak fel, és Budapest déli térségében fognak forgalomba állni.

A közreadott sajtóanyag szerint a BKV 2018 végén kezdeményezte 20 új szóló és 20 új csuklós autóbusz beszerzését. Az opciókkal összesen 100+100 autóbuszra szóló, európai uniós nyílt közbeszerzési eljárást az Inter Traction Electrics Kft. nyerte meg a most forgalomba álló Mercedes-Benz Conecto Next Generation típusú autóbuszokkal tett ajánlatával. Az első 20+20 jármű vételárát a BKV Zrt. a beruházási tervéből finanszírozta. A szóló járművek 108, a csuklósok pedig 152 utas szállítására képesek.





Source link

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .