Site icon City Futi Futárszolgálat

Index – Tech-Tudomány – 18 százalékot esett Amerika szénfogyasztása tavaly


Az Egyesült Államokban 1975 óta a legkevesebb szenet használtak fel 2019-ben. Az esés főként annak köszönhető, hogy az erőművek a szénről a földgázra, illetve megújuló energiaforrásokra térnek át. A szénfogyasztás jelentős csökkentése a légszennyezettség csökkenésén keresztül emberek tízezreinek életét mentette meg az Egyesült Államokban. Emellett 10 százalékkal csökkentette a széndioxid-kibocsátást is. Sajnos azonban, egyéb területek emissziónövekedése miatt a teljes kibocsátás nem sokkal csökkent.

A közlekedés, az energiatermelés, az ipar, egyéb források, illetve az építőipar üvegházgáz-kibocsátása 2005 és ’19 között.

Fotó: Rhodium Climate Service

Mindez a Rhodium csoport, egy energiaipari kutatócég jelentéséből derült ki, amelyet az Egyesült Államok 2019-es üvegházgáz-kibocsátásáról írtak. Eszerint tavaly 2,1 százalékkal esett vissza az üvegházhatású gázok kibocsátása, bár ennek értékét csökkenti, hogy egy évvel korábban viszont nőtt az emisszió. Az Egyesült Államok a világ legnagyobb széndioxid-kibocsátója, a világtermelés 14 százalékáért felelős.

Emellett az USA bocsátotta ki eddig a legtöbb szén-dioxidot összesítve is.

2005 és ?16 között a szénerőművek bezárása egy kutatás szerint nagyjából 26 ezer amerikai életét mentette meg, a szennyezőanyagok levegőbeli koncentrációjának csökkenése miatt. A statisztikák szerint ha bezárnak egy szénerőművet, azzal a 24 kilométeres körzetben lakók halálozási esélye egy százalékkal csökken, közülük is a csecsemő- és az időskori mortalitás esik vissza leginkább. A bezárás után az egészségre legártalmasabb szennyezőanyagok koncentrációja már néhány napon belül csökkenni kezd a levegőben.

Az energiaszektor azonban csak a kibocsátás 27 százalékáért felelős, a fennmaradó 73 százalék kibocsátása azonban szinte stagnál. A jelentés írói szerint az a legszomorúbb, hogy az egyéb kibocsátó iparágak, mint például a mezőgazdaság, az építőipar vagy a gépgyártás terén sokkal kisebbek a környezetszennyezés visszafogására tett erőfeszítések, mint az energiaszektorban. Az amerikai közlekedés és áruszállítás 92 százaléka továbbra is kőolajalapokon működik.

Mindezen körülmények miatt 2005 óta mindössze 0,9 százalékos átlagos évi kibocsátáscsökkentést produkált az amerikai gazdaság.

(Atlantic)





Source link

Exit mobile version