Index – Külföld – A szavazás előtt összeverekedtek a képviselők, bevonult a rendőrség

Posted by admin



Montenegróban hetek óta tüntetések zajlanak, verbális, olykor tettlegességig fajuló politikai csaták dúlnak. A kérdés látszólag egyszerű, a kormánytöbbség viharos körülmények közepette olyan törvényt fogadott el, amely szerint az egyházaknak hitelt érdemlően igazolniuk kell, hogy milyen vagyonelemekkel, ingatlanokkal rendelkeztek 1918 előtt, vagyis addig, amíg Montenegró nem csatlakozott a szerbek dominálta Jugoszláv Királysághoz.

A Szerb Pravoszláv Egyház, vagyis a legfontosabb otteni ortodox egyház ezt támadásnak gondolja, mondván, az igazolás arra kell, hogy annak hiányában majd a kormány elvehesse az ingatlanjait, régi kolostorait.

Kik harcolnak?

A hadban álló felek közül az egyik oldalon felsorakoznak a Szerb Pravoszláv Egyház (az SPC) vélt érdekeit védő hívek, papok, püspökök és a szerb kötődésű ellenzéki pártok. Számukra egyáltalán nem babra megy a játék. A Demokratikus Front nevű szélsőjobboldali szerbbarát koalícióba tömörült négy pártnak 18 tagja van a 81 fős montenegrói parlamentben, és eltökéltségüket, rendszerellenességüket jól jelzi, hogy

a négyből két pártot olyan politikusok vezetnek (Andrija Mandić és Milan Knežević), akik ellen 5-5 éves elsőfokú börtönbüntetés született egy 2016-os orosz szervezésű puccskísérlet miatt.

A másik oldalon vannak a nem annyira szerbbarát, inkább montenegrói nacionalista politikusok, az ország örökös vezetője, Milo Djukanović regnáló elnök, párttársa, Duško Marković kormányfő, a DPS szociáldemokrata kormánypárt és a karhatalom.

Autokefál, vagyis saját fejű

Az izgalmas aktuálpolitikai történet és az ellentétek gyökerének megértéséhez egy kicsit meg kell merítkeznünk a római katolikus és az ortodox (vagy pravoszláv) egyházak felépítésének különbségeiben.

A kétmilliárd római katolikusnál olyan egyszerű minden. Egy nagy és egységes (egyetemes) egyházról beszélünk, ahol végső soron

mindenkinek a római pápa a „földi” előljárója.

Természetesen az egyház felépítése összetett, vannak egyházmegyék, püspökök, papok, szerpapok, és tőlük némileg független rendszerekben működő szerzetesrendek és szerzetesek, de az egyház mégis egységes hierarchiában működik.

Az összesítve 300 millió hívővel rendelkező ortodox egyházban nincs ilyen „nagyfőnökség”. Önálló, alapvetően egymás mellé rendelt egyházak működnek, ezek részben

  • autokefál (saját fejű) egyházak, a 15 ilyenből a legfontosabbak a konstantinápolyi, az orosz, a szerb, a bolgár, a görög,
  • vannak autonóm (félig önálló) egyházak is, az orosz egyház alá sorolva működik például a kínai, a moldáv, vagy a lett ortodox egyház,
  • és vannak önállóságra törekvő, de valamilyen politikai, vagy egyházpolitikai okból el nem ismert, vagy legalábbis vitatott elismertségű egyházak (a macedón, a montenegrói, a török, az ukrán is ilyen, de több nagyobb egyházból is kiválnának szakadár csoportok is).

Csatáznak

Az ortodox vallásnak sok kelet-európai államban jelentős a politikai súlya is, ezekben (például Görögország, Oroszország, Ukrajna, Ciprus, Szerbia, Bulgária, Románia, Moldova, Montenegró) a lakosság döntő többsége ortodox. Ám, ahogyan a római katolikusok minden egyházszakadás (például a reformáció) után is azonos szervezeti felépítésben működnek tovább,

az ortodox egyházak sokszor vívnak önállósodási csatákat, és ebbe bele-belefolynak a civil állami politikusok is.

Az elmúlt években ilyet láthattunk Ukrajnában, ahol a Moszkva-hű és az elszakadni vágyó ortodoxok erők politikai felhangok mentén szakadtak, nyilván mindezt felgyorsította, hogy az országok gyakorlatilag háborúban álltak, és valami ilyesmi zajlik most Montenegróban is. 

És ahogy Ukrajnában az amúgy rettenetesen kormányzó Petro Porosenko „egyházalapítóként”, de legalábbis a nemzeti egyház segítőjeként próbált népszerűséget növelni, úgy Milo Djukanović is tett már olyan kijelentéseket korábban, hogy megújítaná, támogatná az autokefál Montenegrói Ortodox Egyházat. Erről természetesen a Szerb Pravoszláv Egyház hallani sem akar.

A montenegrói egyházak

Montenegró fővárosa egykoron nem Podgorica, hanem a Kotori-öböl felet magasodó, kacskaringós szerpentinen elérhető Cetinje volt, gyönyörű kolostorával. Itt székelt a montenegrói püspök, a mindenkori egyházi vezető. Az exjugoszláv térség (így Szerbia, Horvátország, Montenegró, Szlovénia, Bosznia és Hercegovina) ortodoxait az SPC fogta hagyományosan össze, Montenegró vezető vallási elöljárója a ma már 82 éves, de nagyon aktív Amflohije Radovics püspök volt, aki éppen akkor jutott magas tisztséghez a teljes szerb egyházon belül, amikor 2006 tavaszán Montenegróban függetlenségi népszavazást tartottak, és Montenegró szuverén állammá vált.

A püspök egységpárti volt, aligha örült a fejleményeknek, és részben ezért, a megítélése azóta is összetett.

A montenegrói szerbek nagyra tartják, ugyanakkor a montenegrói „montenegróiak” tudják róla, hogy továbbra is Nagy-Szerbia elkötelezett híve, és ezért sokszor támadják.

Sőt, egyes nemzeti érzelmű montenegrói papok már 1993-ban megalapították a Montenegrói Ortodox Egyházat, amelyet azonban eddig nem ismertek el hivatalosan autokefál egyháznak. A szerbek attól tartanak, hogy a politika most ezt az elképzelést szeretné egy kicsit megnyomni.

Autoriter, de nyugatbarát

Ilyen előzmények után érthető, hogy amikor a hivatalosan nyugatbarát és valóban a szerbekkel és az oroszokkal egyre inkább lándzsát törő Milo Djukanović vezetésével átnyomták a nevezett vallásügyi törvényt, akkor a Szerb Pravoszláv Egyház támadást sejtett és attól tartott, hogy az állam a Montenegrói Ortodox Egyházat szeretné helyzetbe hozni.

Milo Djukanović ügyeit most részletesebben nem mutatnánk be, de ő tipikusan az a zavaros, sok visszaéléssel vádolt és autoriter vezető, aki

egy ideig a Nyugat szemében a pozitív pólust jelenti orientációjával, de aztán ezzel alaposan is visszaél,

gondolván, hogy ilyen barátkozásokkal a Nyugat sok mindent elnéz neki. Ez volt a moldáv Vlagyimir Plahotniuc, a macedón Nikola Gruevszki, vagy éppen a boszniai szerb Milorad Dodik sztorija is.

Fogda

A tervezett törvény már egy ideje borzolta a kedélyeket, de amikor december 27-én, pénteken a podgoricai parlamentben a kormánypárt átnyomta volna a jogszabályt, a szavazás előtt a Demokratikus Front nevű szerb pártkoalíció képviselői, elsősorban Andrija Mandić, Milan Knežević és Milun Zogovic előbb dobálóztak, majd rátámadtak a kormánypárti képviselőkre.

Volt, aki teátrálisan azt üvöltötte, hogy

„az egyház védelmében kész az életét is feláldozni,”

majd nekirontott a parlament elnökének. Végül bevonult a rendőrség, és állítólag az ügyészség felszólítására a Demokratikus Front mind a 18 képviselőjét letartóztatták. A felsorolt hármat bent is tartották egy napra a fogdában, a többi 15-öt a szavazás után hazaengedték.

A puccsisták

Ezúttal csak az volt a vád, hogy megakadályoztak egy hivatalos személyt a hivatali teendői ellátásában, de két pártvezetőnek, Mandićnak és Knezevicnek vannak sokkal súlyosabb ügyei is. Tényleg több van, de a legsúlyosabb az, hogy egy elsőfokú ítélet szerint 2016-ban az orosz titkosszolgálat finanszírozta puccsal, a demokratikus rend megdöntésére irányuló kísérlettel próbálkoztak, és ezért 5-5 éves börtönbüntetést kaptak.

A politikusok szerint természetesen mindez koholmány, mindenesetre a podgoricai bíróság bizonyítottnak látta, hogy

a két politikus orosz és szerb megbízóikkal (összesen 14 személyt ítéltek el) „keletbarát” fordulatot szervezett,

vagyis megpróbálták megdönteni a hatalmat, hogy ezzel megakadályozzák Montenegró közeledését, majd csatlakozását a NATO-hoz.

A legsúlyosabb büntetéseket az orosz szervezők, Eduard Sismakov (15 év) és Vlagyimir Popov (12 év) kapták, de ahogy a szerbeket Belgrád, úgy az oroszokat Moszkva nem adta ki, és természetesen az érintett államok minden szervezkedést tagadtak.

Az egyház keményen védekezik

A törvény elfogadása óta a montenegrói szerb és a szerb szerb egyházi vezetők folyamatosan támadják a montenegrói politikai vezetést. Az egyház első embere, a 89 éves Irinej pátriárka már a parlamenti szavazás után azonnal követelte, hogy a montenegrói belügyminisztérium

„állítsa le a terrort és engedje szabadon a DF képviselőit!”

Az SPC egyik neves püspöke, Metodije Montenegró északi részén híveivel útzárat épített, amit aztán a rendőrök felszámoltak. Természetesen ebből is botrány lett, a püspök szerint a rendőrök brutálisan léptek fel, a rendőri vezetők szerint ez nem igaz, nagyon türelmesek voltak, de visszaállították a közlekedés rendjét.

Sőt, az egyház visszatámad

Az elmérgesedett helyzetben a rendbontásokért és a sebesülésekért (négy rendőr is megsérült az összecsapások során) a montenegrói kormány a szerb érdekeket követő egyházat okolja, utóbbi ezt visszautasítja, mint mondja, a szent cél érdekében minden békés eszközt támogatnak, de csak a békéseket.

A felek különféle közleményekkel és deklarációkkal is próbálták tisztázni a helyzetet. A kormány szavakban legalábbis békülékenyen, míg az utcai tömegek támogatását élvező egyház vérszemet kapva még újabb követeléseket is megfogalmazott.

Mint a Balkan Insight cikke is írja, a montenegrói kormány „öt mítoszról és a valóságról” kiadott tájékoztatása szerint

  • nem igaz, hogy a törvényjavaslat a szerb ortodox egyház ellen irányul,
  • a kormány nem szeretné a vallásos közösségek tulajdonát „ellopni”,
  • nem tervezi az egyházi vagyont a szakadár kisegyháznak átjátszani,
  • ugyanakkor azt is jelezte a kormány, hogy nem igaz, hogy a szerb ortodox egyház régebbi, mint a montenegrói állam
  • és az is tény, hogy Cetinje királyi főváros, és nem az SPC a kolostor bejegyzett tulajdonosa.

Válaszul a szerb egyház több ponttal is élesen vitatkozott, történelmi fejtegetésekbe kezdett a tulajdonjogokról és megismételte, hogy a kormány milyen szándékaitól tart. Sőt, bizonyos szempontból az egyház ellentámadásba is lendült, követelte

  • Cetinje jogait,
  • az SPC évszázados történelmi folytonosságának feltétel nélküli törvényi és szerződéses elismerését,
  • a jugoszláv kommunista rezsim alatt elvett egyházi vagyon visszatérítését
  • és az egyház teljes autonómiájának tiszteletben tartását.

A politika óvatosabb

A tomboló ellenzékiek mellett a hivatalos szerb és a hivatalos montenegrói politika láthatóan visszafogottabb, óvatos, lavíroz. Aleksandar Vučić szerb elnök maga például eleinte meglepően visszafogottan, nyugodtan beszélt, csak annyit mondott, hogy aggódik a montenegrói helyzet miatt, és azt reméli, hogy nincsenek veszélyben az egyházi tulajdonok.

Később Belgrádban is erőszakos tiltakozásokat, montenegrói zászlóégetést és erősebb diplomáciai üzengetést váltott ki a helyzet, január 3-án egyik ország nagykövete sem volt hajlandó átvenni a másik állam tiltakozó jegyzékét.

A helyzetet az eszkalálta, hogy január 2-án este egy kosárlabda-mérkőzést követően szerb szurkolók vonultak Montenegró belgrádi nagykövetsége elé, ahol felgyújtották az épületen lengő montenegrói zászlót. 

Az is borzolta a kedélyeket, hogy a szerb elnök azt mondta, hogy az ortodox karácsonyt magánemberként Montenegróban kívánja tölteni. A montenegróiak szerint ez csupán erődemonstráció, és olaj a tűzre. 

Zoran Pazin montenegrói igazságügy-miniszter korábban azt mondta, hogy a Velencei Bizottság és a Szerb Pravoszláv Egyház szempontjait figyelembe vették, és azokat beépítették a törvénybe, amelyet ráadásul társadalmi vitára is bocsátottak.

Más kérdés, hogy amikor a törvényjavaslatot tárgyaló parlamenti bizottsági ülést megtartották, az azonnal botrányba fulladt. Meghívták valamennyi nagyobb montenegrói vallási közösséget, az SPC mellett az iszlám és a katolikus egyház képviselőit is, de még ebből sem lett baj, ám amikor a függetlenedni vágyó Montenegrói Ortodox Egyház képviselői is megérkeztek volna, az ellenzéki képviselők kivonultak.

Szerb érdekvédelem

Montenegró folyamatos harcot vív, hogy önálló államként is vegyék figyelembe. Mindez nem könnyű egy olyan országban, ahol az államalkotó nemzet nem éri el a lakosság felét, és bár a 45 százaléknyi montenegrói mellett csak 30 százalék a magát szerbnek valló (vannak bosnyákok, albánok, horvátok, romák is szép számmal), de például több ember vallja az anyanyelvének a szerbet, mint a montenegróit.

Az egész egykori Jugoszláviában gondot okoz, hogy az egykoron vezető szerepben levő szerbek nehezen élik meg, hogy olyan államokba kerültek kisebbségiként, amely államok nemzeti ünnepként gondolnak a szerbek elleni hadi sikerekre, a szerbektől történő függetlenedésre.

Ráadásul bármerre indulunk is a Balkán felé Magyarországtól, azt láthatjuk, hogy a politika valóban élethalálharc, a bukott politikusokra sokkal nagyobb eséllyel mérnek súlyos börtönbüntetést, legyen szó Horvátországról, Montenegróról, Észak-Macedóniáról, vagy akár Romániáról.

Azt már nehezebb megítélni, hogy ennek az az oka, hogy

  • több a bűncselekmény,
  • jobban működik az igazság-szolgáltatás,
  • vagy a politikusok között nincsen hallgatólagos meg nem támadási egyezmény.

A szerbek mindenesetre egyre elkeseredettebben igyekeznek az érdekeiket védeni Koszovóban, Bosznia és Hercegovinában, vagy éppen Montenegróban. Örök szövetségesük, Oroszország ebben biztosan segíti őket, de a Nyugat támogatta antiszerb erőkkel szemben nem állnak nyerésre.

(Borítókép: A szerb ortodox egyház montenegrói papjai és apácái tüntetnek a tervezett egyházügyi törvény ellen a montenegrói fővárosban Podgoricában 2019. december 24-én. / Risto Bozovic / MTI/AP)





Source link

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .