Ellenőrt kereső Facebook-bejegyzés: a BKK vizsgálja az esetet

általa megosztva admin
Kategória:


Ellenőrt kereső Facebook-bejegyzés: a BKK vizsgálja az esetet

A Facebookon csütörtök óta terjed az a bejegyzés, amelyben egy magánszemély kifogásolja, hogy utastársát, tudomása szerint egy háromgyerekes édesanyát a BKK ellenőrei pótdíjazták. A BKK vizsgalatot indított az esettel kapcsolatban ? ahogyan egyébként minden bejelentett, illetve a BKK tudomására jutott, rendhagyó közlekedési szituáció esetében is ?, mert a bejegyzésben tényként beállított információk és az érintett ellenőrök nyilatkozata több ponton is ellentmond egymásnak. Éppen ezért a BKK kéri az érintettek, akár a bejegyzést közzétévő, akár a pótdíjazott hölgy jelentkezését további személyes egyeztetés érdekében. Azt egyébként a bejegyzés sem tagadja, hogy a pótdíjazott hölgy érvényes jegy, bérlet nélkül utazott, miközben a közösségi közlekedési szolgáltatás igénybevétele Budapesten is érvényes utazási jogosultsághoz kötött.

A BKK soron kívül indított vizsgálatában eddig az érintett ellenőrt és az eset megtörténtekor szintén jelen lévő társát ? a több éve ellenőrként dolgozó páros egyik tagjára sem érkezett eddig társaságunkhoz panasz, bejelentés ? hallgatták meg, állításuk azonban ellentmond a bejegyzést közzétévő hölgy kijelentéseivel. Az eset további feltárásához kérjük tehát akár a Facebook-posztot író hölgy, akár az érintett háromgyerekes anyuka jelentkezését a [email protected] emailcímen, akár a +36-1 3-255-255-ös ügyfélszolgálati telefonszámon.

A BKK a szituáció kapcsán általánosságban fontosnak tartja felhívni a figyelmet arra, hogy Budapesten csak érvényes utazási jogosultság birtokában lehet igénybe venni a közösségi közlekedési szolgáltatást. Ha valaki érvényes jegy, bérlet nélkül száll fel egy közlekedési eszközre, történhet figyelmetlenségből, feledékenységből, tájékozatlanságból, illetve egyéb olyan okból is, amely mögött nincs szándékosság. A jegyellenőrök azonban ellenőrzéskor és az esetleges pótdíjazáskor a helyszínen nem mérlegelhetnek, nem tehetnek különbséget utas és utas között, csak objektív tényezők alapján dönthetnek, azaz nem gyakorolhatnak méltányosságot senkivel szemben.

A BKK felhívja a figyelmet arra is, hogy a jegyellenőr kolléga jelezte: nem járult hozzá ahhoz, hogy a posztoló hölgy felvételt készítsen róla, és azt közzétegye.

Budapest, 2019. december 7.

Budapesti Közlekedési Központ





Source link

Vélemény, hozzászólás?

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében. We are committed to protecting your privacy and ensuring your data is handled in compliance with the General Data Protection Regulation (GDPR).