Site icon City Futi Futárszolgálat

Index – Tech-Tudomány – A galambok ujjai a fodrászok miatt szakadnak le


A párizsi madármegfigyelők már évek óta meglepetten tapasztalják, hogy sokuknak hiányzik egy vagy több lábujja. Az okok eddig nem voltak ismertek. Most azonban kiderült, hogy a jelenségért az emberi haj okolható, amely rácsavarodik a galambujjakra, és szabályosan megfojtja őket.

Csapzott galamb, ujjaira tekeredett hajszálakkal

Fotó: Frédéric Jiguet / Centre d’Ecologie et des Sciences de la Conservation

A korábbi vizsgálatok azt gyanították, hogy a galambok, saját ürülékükben állva, bakteriális fertőzést kapnak, és emiatt veszítik el ujjaikat. A francia Ökológiai és természetvédelmi Kutatóközpont munkatársai azonban jobban megvizsgálták a befogott galambok lábát, és azt találták, hogy meglepően

gyakran találtak az ujjaik között emberi hajszálakat.

Összesen 1250 galambot vizsgáltak meg 46 különböző párizsi háztömbből. Úgy találtak, hogy ötödüknek hiányzott legalább egy lábujja. Ezeket az adatokat korreláltatták az adott környéken mérhető légszennyezettséggel és az emberi aktivitás mértékével. Kiderült, hogy ott hiányzik inkább a galambok lábujja, ahol sok a fodrászat, illetve sűrűbben lakott és szennyezettebb a terület.

A kutatók szerint ezekben a negyedekben a közlekedés és a fokozott emberi tevékenység széthordja az emberi hajszálakat, illetve a szemeteszacskók összekötésére használt műanyag zsinórok szálait (egy másik hulladéktípus, amit gyakran találnak a galambok lábujjai között). Így a galamboknak minden esélyük megvan ezekbe lépni. A madarak csőrük segítségével nem igazán tudják eltávolítani a szálakat az ujjaik közül, sőt, ahogy egyre hevesebben próbálkoznak, azok egyre szorosabban rájuk fonódnak.

Két ujjától is megfosztott galambláb

Fotó: Frédéric Jiguet / Centre d’Ecologie et des Sciences de la Conservation

A hurkolódó hajszálak elzárják az ujjak vérkeringését, amely idővel elhal és leesik.

Ennek messzemenő következményei lehetnek az érintett egyed táplálkozási és szaporodási sikerességében. Azok a hímek, amelyeknek nincs meg az összes lábujjuk, nem tudnak rendesen egyensúlyozni a nőstények hátán párzás közben.

(Live Science)





Source link

Exit mobile version