Site icon City Futi Futárszolgálat

Index – Belföld – Vádat emeltek a Viking Sigyn kapitánya ellen



Vádat emelt a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség az ukrán kapitány ellen halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége és 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt ? írják az ugyeszseg.hu közleményében.

A vád szerinti bűncselekményeket a törvény kettőtől tizenegy évig tartó szabadságvesztéssel büntetheti.

A kerületi ügyészség indítványozta, hogy a bíróság ítélje 9 év börtönbüntetésre és 9 év vízi járművezetéstől eltiltásra a vádlottat, abban az esetben, ha a bűnösségét beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról.

A Viking Sigyn nevű szállodahajó 2019. május 29-én, az esti órákban a Duna bal partján található V. kerület, Akadémia nevű hajóállomásról indult el északnak, a Margit híd irányába. A vádirat szerint a kapitány a hajót zuhogó esőben, éjszakai látási viszonyok között, a Duna két partján üzemelő közvilágítás mellett, sűrű vízi forgalomban vezette, azonban szabad szemmel több mint 1 kilométer távolságra el lehetett látni.

A Hableány nevű kisebb személyhajó ekkor a Vikinggel azonos irányba haladt. A Hableányon 33 dél-koreai állampolgár, valamint a kapitánya és egy fő legénység tartózkodott. A kisebb hajó a Parlament előtt előzte meg a szállodahajót, ezért a Margit híd alatti áthajózásnál elsőbbségi helyzetbe került. A Vikinget vezető vádlott ekkor mégis gyorsítani kezdett. Körülbelül 5 percig szabad szemmel, és a hajó radarberendezésének képernyőjén, illetve a helymeghatározó adatokat megjelenítő kijelzőn is egyértelműen látható volt a Hableány hajó helyzete, iránya és sebessége.

A kapitánynak azt is látnia kellett volna, hogy nem változtat a sebességen és nem vált irányt, akkor az ütközést kockáztatja.

Azonban a vád szerint a kapitány a kellő figyelmet elmulasztotta, és percekig mással foglalkozott, emiatt ezeket a tényezőket egyáltalán nem észlelte.

A biztonságos távolságot nem tartotta meg, az előzéshez szükséges rádió- és hangjelzést nem adta le.

A vádlott figyelmetlen magatartása eredményezte azt, hogy végül a Margit híd alatt a szállodahajó nekiütközött a Hableány hátsó részének, majd azt maga elé beforgatva, el is süllyesztette. A Hableány körülbelül 30 másodperc alatt teljesen víz alá került, elsüllyedt, a rajta tartózkodó harmincöt személy vízbe került.

A kapitánnyal szemben a segítségnyújtás kötelezettségének elmulasztásáért is vádat emeltek, ugyanis a 35 vízbe került emberen annak ellenére sem próbált segíteni, hogy a megfelelő képzéseken és gyakorlatokon részt vett, 2019 áprilisában és májusában több mentési gyakorlatot le is vezetett.

A 64 éves férfi 1975 óta hajózik a Duna teljes szakaszán, a hajóskapitányik képesítését pedig 1989-ben szerezte meg. Emellett pedig érvényes radar- és rádiókezelői képesítése is van. 2000 óta egy svájci székhelyű hajózási társaság alkalmazásában áll, mint hajóskapitány.

A Hableány katasztrófájában két magyar állampolgár és huszonöt dél-koreai állampolgár elhunyt, egy dél-koreai személyt pedig még a mai napig is keresnek a hatóságok.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.





Source link

Exit mobile version