Index – Belföld – Vitézy Dávid védelmébe vette az elektromos rollereket

általa megosztva admin
Kategória:



Nem érzem jogosnak a rollerekkel szemben kialakuló panaszkultúrát: persze, zavaró egy-egy járda közepén hagyott roller, na de vegyük már észre, hogy a járda mellett vagy néha a kellős közepén több tonnás fémdobozok állnak, amit jószerivel ugyanúgy egy ember használ. Lássuk a fától az erdőt!

– mondta a Napinak adott interjújában Vitézy Dávid, a Közlekedési Múzeum igazgatója, a BKK egykori vezére. 

Vitézy szerint amúgy is lehetne szabályozni a rollerkérdést. Lisszabont hozta fel példának: „a rollercégek számára elő lehet írni, hogy a bérlés kezdete és vége csak a sarkonként kijelölt virtuális állomásokon lehetséges és egyből megszűnik a szanaszét elszórt eszközök problémája”.

Vitézy szerint ha a városok felnőnek az új technológiák szabályozásához, a könnyen megosztható, olcsó elektromos eszközök segíthetnek a fenntartható közlekedési rendszer elérésében, szerinte egyáltalán nem menő utálni ezeket és leköpködni vagy Dunába dobálni a rollereket.

Korábban megbüntették az Index újságíróit egy ártatlan videóért, amiben kerékpárúton próbáltuk ki az elektromos rollert, a rendőrség szerint az ugyanis segédmotornak számít, és az autók közt kell vele menni. Ki is próbáltuk, hogy milyen szabálykövetően közlekedni: nem veszélytelen

Módosulhat a KRESZ is az elektromos rollerek miatt, erről itt írtunk bővebben

Németországban egyébként az elektromos rollereket motoros járműnek tekintik, ezért az idei Oktoberfesten  több mint négyszáz embert kapcsoltak le  ittas elektromosroller-vezetés miatt. Az e-rollerek megszaporodó száma az egyik legsúlyosabb közlekedési problémává fajult több nagyvárosban is, pedig  ésszerű szabályozás mellett  az autózás káros hatásait is enyhíthetné. Igaz, egyes tanulmányok szerint az e-rolleresek gyaloglásról, kerékpárról és tömegközlekedésről váltanak át rollerre, nem pedig autóról. 





Source link

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében.